Középiskolások hada lepte el a KeTK épületét

Az alapos előkészületek ellenére idén is szűkösnek bizonyultak az előadótermek, nagy érdeklődés övezte a KeTK nyílt napját. A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karát gyakran illetik a családias jelzővel, s a nyílt napon résztvevők visszajelzéseit hallván ez nem is tűnik olyan közhelyesnek, sőt inkább helytállónak minősül a családias légkör kifejezés.

Ebben a légkörben zajlott a kar nyílt napja, amelyen végzős középiskolások érdeklődő hada lepte el a kar épületét, hogy minél több információhoz jusson az egyes tanulmányi programokról. A középiskolás diákok próbálkozásai nem voltak hiábavalóak, hiszen a kar előterében szorgoskodó hallgatók és oktatók készségesen válaszoltak minden felmerülő kérdésükre. A kar kínálta szakokról, pontrendszerről, felvételiről, valamint a szálláslehetőségekről két párhuzamos előadás is folyt, magyar és szlovák nyelven egyaránt.

A kar egyes intézetei két időpontban is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra. Az intézetvezetők a programjaik ismertetése mellett kitértek többek között a karon folyó tudományos munkára, diákköri konferenciákra, valamint a kar tudományos-kulturális rendezvényeire is. A diákok szabadidős tevékenységéről a Juhász Gyula Ifjúsági Klub (JUGYIK) elnöke tájékoztatta az érdeklődőket.

Az oktatók az intézetek bemutatását követően rendhagyó módon különféle ismeretterjesztő programokkal, interaktív foglalkozásokkal próbálták élményszerűbbé, maradandóbbá tenni a nyílt napot. A Közép-európai Nyelvek és Kultúrák Intézetének programkínálata iránt érdeklődők Mariana Čengel Solčanská filmrendező-írónő irodalom és filmadaptáció témájú előadását, az Idegenforgalmi Tanszék majdani hallgatói pedig Alica Golianová Sikeres vállalkozók a gasztrobizniszben című előadását hallgathatták meg. A Magyar Nyelv-és Irodalomtudományi Intézet nyelvi-irodalmi játékokkal kívánta vonzóvá tenni a tanulmányi kínálatát, a Pedagógusképző Intézet oktatói pedig az óvodapedagógia tanulmányi program egy sajátos keresztmetszetét mutatták be a jelenlévőknek.

A kar iránt érdeklődő diákok és kísérőik leginkább a felvételi eljárásról, a szálláslehetőségekről, illetve a karon folyó oktatás minőségéről tudakozódtak. A nyílt nap sikerességét semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a résztvevők száma évről évre gyarapodik. Reméljük, hogy a végzős középiskolások minden kérdését megválaszoltuk, s hogy a sikeres érettségi vizsga után újra találkozhatunk velük Nyitrán.

Radics Rudolf, ötödéves magyar szakos hallgató

DOD2019 01

DOD2019 02

DOD2019 03

DOD2019 04

DOD2019 05

DOD2019 06

A kórusmuzsika bűvkörében – 60 éves a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Kórusa (videó)

A korusmuzsika buvkoreben

 

Eseménynaptár

No upcoming event!
No event to display

Kétnyelvűség oktatási kutatócsoport

A KFE KeTK által kiadott, lektorált tudományos folyóiratok

Elérhetőségek

Fakulta stredoeurópskych štúdií

Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre

Dražovská cesta 4, 949 01, Nitra

tel: +421 37 6408 853